Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Érdekességek

Cikkek

Az Operaház épületének titkai

2016.03.30

 

A Rózsadomb alatti csodás barlang

2016.03.30

A budai Frankel Leó utcából, a Szent Lukács Gyógyfürdővel szemben valóságos csoda nyílik befelé, a Rózsadomb gyomrába. A Molnár János-barlang Közép-Európa egyik legnagyobb víz alatti járatrendszere. 

 

Láthatatlan templom a Rákóczi út 57 alatt - megmentésre vár

2016.03.30

Pest egykor népes szlovák ajkú evangélikus közösségének központjánál vagyunk. A Luther-ház körülöleli az iskolaépületet, ahol egykor Petőfi Sándor is tanult, és ott van a templom is, ahol Mikszáth Kálmán tartotta esküvőjét. Persze ez nem most volt: az istenházát bérházakkal építették körbe (szó szerint), benne ma konditerem működik. Jelenlegi külső állapotában már csak pár évig csodálhatjuk, mivel rohamosan romlik az állapota.

szlovak_evangelikus_templom.jpg

 

 

A Klotild-paloták

2013.03.18

 Tudtátok, hogy az Erzsébet hídra vezető út két oldalán egymással szemben álló palota – a Klotild és Matild – neve tulajdonképpen félig kitaláció? Nem József főherceg gyermekeiről kapták a nevüket. Hogy honnan? Most megtudhatjátok.

klotild1.jpg

 

A Gresham palota elnöki lakosztálya

2013.01.10

 

 

Ilyen volt a Budai Ifjúsági Park

2012.07.05

 1960-as-evek.jpg

 

Budapest hírnevét erősítő reklámok

2012.05.21

 

Budapesttel reklámozzák a japán csodajátékot

2012.05.21

 

Csodát tenni egyszerű!

2012.05.21

 lufis-demb.jpg

 

Állatul néz ki Budapest Hugh Jackman mögött

2012.01.29

 hugh.jpg