Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Margit-sziget

A budai oldalon a II. és a III., a pesti oldalon a XIII. kerülettel egyvonalban található. A sziget kb. 2800 méter hosszú, legszélesebb pontján (a középrészen) kb. 500 m széles, területe mintegy 96,5 hektár.  Közigazgatásilag Budapest XIII. kerületéhez tartozik, és Margitsziget néven Budapest egyik városrészét alkotja. 

 

Néhány szállodát, vendéglátó-ipari egységet és sportlétesítményt leszámítva épület nincs rajta, voltaképpen a fővárosiak óriási parkja középkori szakrális építészeti emlékekkel, szoborsétányokkal, kisebb tavakkal. A gépjárműforgalom – autóbuszok és taxik kivételével – tilos, várakozásra az Árpád hídról megközelíthető parkoló szolgál. A 2001-es népszámlálás szerint a sziget lakónépessége 1 fő volt, a lakások száma pedig 3.  Az 1 fő 2006-ban elköltözött a gondnoki lakásból.

Nevét a 14. században kapta Árpád-házi Margit hercegnőről, IV. Béla király lányáról, aki a királynak a tatárjárás alatt tett fogadalmához híven a Domonkos-rend apácakolostorában élt itt a 13. században.

Nevezték még Szent András szigetének is, majd pedig az ott levő ájtatos hajlékok után Boldogságos Szűz Mária vagy röviden Boldogasszony szigetének. A törökök, valószínűleg az ott élt és a magyarok által sűrűn emlegetett, de onnan elmenekült apácák után Lány-sziget, Kyszadaszi néven emlegették, ha szó esett róla.

A Nyulak szigetének latin elnevezése Insula leporum volt. A legenda szó szerint azt írja, hogy a Boldogasszony szigete „annak előtte mondatik vala Nyulak szigetének”. Az Insula leporum valóban fordítható így is a latin lepus (’nyúl’) szó alapján, de a szerkezet származhat a lepor (’ékesség, dísz’) szóból is, ez esetben jelentése: Ékességek szigete. Torgmayer Ottó régész szerint a nyulak szigete elírás is lehet, hiszen a latin név egy betű kihagyásával (hibás másolásával) keletkezhetett a leprások szigete latinul: Insula leprorum szóból is. Az itt épült ispotályok és a terület várostól elszigetelt volta valószínűsíti a régész feltevését.

A 19. század elején Palatinus-, vagy magyarosan Nádor-szigetnek hívták. 1809-től újra Margitszigetnek nevezik, bár egy ekkor írt cikkben még megemlítették korábbi nevét is (Nádor-sziget), amely József nádor élete végéig (1847) használatban maradt.

Közigazgatási értelemben (mint városrészt) egybeírják, természetföldrajzi értelemben (mint szigetet) pedig kötőjellel. Ha nem lehet eldönteni, hogy melyik értelmezésről van szó, hagyományosan az egyszerűbb megoldást, az egybeírást javasolják.

 A Margit-szigeten volt a Domonkos-rendi apácák kolostora, Északi végén az esztergomi érsek vára, középen a premontreiek és a ferences rendi minoriták temploma és kolostora, déli végén pedig a Szent János-lovagrend vára és ispotálya állt. 1790-ben a bécsi udvar a főherceg kezdeményezésére, birtokcsere révén Sándor Lipót főhercegnek, Magyarország nádorának adta a szigetet, aki a schönbrunni park mintájára kertészeti rendezését szorgalmazta.

 

A Magyar Hirmondó-ban 1792 őszén ez a kis hír látott napvilágot:

 

„Nádor-Ispány ő Fő Hertzegsége rajta van tellyes igyekezettel, hogy az ugy nevezett Sz. Margit vagy más névvel Nyul-Szigetéből eggy kies mulató helyet formálhasson. Derekassan készülnek ugyanis benne az ő Fő Hertzegsége költségén a szép épületek és kertek; mellyek által visszanyeri ezen hely néminemüképpen előbbeni fényességét.”

 

Sándor Lipót halála (1795) után öccse, József nádor Tost Károly királyi főkertésszel folytatta a munkát. József nádor, felesége, Alexandra Pavlovna nagyhercegnő számára a szigeten rendezett be nyaralót. 1814-ben a Napóleon elleni szövetség vezetői, I. Sándor cár (a nádor sógora), III. Frigyes Vilmos porosz király és I. Ferenc osztrák császár és magyar király itt találkoztak.

 

Az 1838-as jeges árvíz szintje mintegy 2,5 méterrel ellepte a szigetet a fiatal és középkorú telepítésekben rendkívül nagy károkat okozott, ennek látványos bizonyítéka egy ma is élő narancseperfa, ami fiatalon megdőlt és úgy fejlődött idős fává. Széchenyi kezdeményezésére evezős és úszóversenyeket rendeznek a sziget mellett az 1840-es években.

1866 végén Zsigmondy Vilmos bányamérnök, a hazai artézi vizek és gyógyforrások kiváló kutatója a nyugati partnál artézi kút fúrásába kezdett. 1867 májusában csaknem 1200 méter mélységből 43 fokos gyógyvíz tört fel. Erre a kútra alapozva született meg a hely fürdőszigetté fejlesztésének terve. József főherceg Ybl Miklóssal az egész szigetre kiterjedő tervet készíttetett, melyből 1873-ra elkészült a gyógyfürdő, két vendéglő, több villa, a Kisszálló, a gépház és a neoreneszánsz Nagyszálló. Ekkor alakították ki mesterségesen elhelyezett sziklák segítségével a vízesést is. Egyesíttette a három különálló szigetet, a Festő-, a Fürdő-, valamint a Nyulak szigetét, hogy európai hírű fürdőhelyet alakítson ki. Az árvizek rendszeresen elöntötték a területet. 1876-ban például a Vasárnapi Újság így írt: „A szép szigeten alig van itt-ott egy kis pázsit, fehér homok borítja a talajt, néhol két lábnyi magasságban. (…) Hanem az iszap eltávolítása nagy dolgot ad. Nem is hordják el, hanem a fáktól tisztes helyeket fölszántják, hogy a homok alá kerüljön s a termőföld felszinre jusson, aztán fűmaggal vetik be. Ahol mélyebb a homok, hogysem eke bejárná, ott árkot ásnak, s a kiemelt föld helyébe a homokot teszik.” A további árvízi pusztításokat elhárítandó a sziget eredetileg 102,5 méteres tengerszint feletti magasságát feltöltéssel 104,85 méterre emelték.

A sziget 1900-ig csak csónakkal volt megközelíthető, ekkor épült meg a Margit hídnak a szigetre vezető szárnyhídja. A sziget második híd-kapcsolata 1950-ben, az Árpád híd megépülésével jött létre.

A Margitsziget az 1908. évi XLVIII. törvénycikk szerint a Közmunkatanács kezelésében lévő fővárosi pénzalap tulajdonába került, kivéve a sziget közepén fekvő mintegy 13 hektárt, amely országos növénykert létesítésére kincstári tulajdonba került. A törvény egyúttal örök időkre közkertté nyilvánította a szigetet.

1919-ig a Margit-szigetre csak belépődíj megfizetése mellett lehetett bemenni.

Arany János 1877-82 között minden nyarát a Margit-szigeten töltötte, egész életpályáját tekinti át, az ide kötődő, a Tölgyek alatt című versében. Kortársai, akik szintén a sziget szerelmesei: Jókai Mór, Prielle Kornélia, Lotz Károly, Kamermayer Károly, Korányi Sándor, Szarvas Gábor, Jászai Mari, Wekerle Sándor, akiket követ egy későbbi nemzedék:Bródy Sándor, Molnár Ferenc, Szép Ernő, Nagy Lajos, Krúdy Gyula és Szerb Antal, aki Budapesti útikalauz marslakók számára című művében így írt a szigetről, bevezetve Arany Jánosról írandó szakaszát: „Margitsziget. A keskeny parkban, hol jobbra is, balra is láthatja felcsillanni olykor a Dunát, a mulandóság folyamát, a szinte már túlságosan szép virágágyak között, az alsó és a felső vendéglők között, itt szoktunk gyermekek lenni és itt szoktunk megöregedni. Itt öregedett meg a pestiek legnagyobb költője, Arany János is.”

 

A szigeten számos védett növény- és állatfaj talált menedéket. A pihenő, sétáló emberek gyakran láthatnak itt feketerigót, harkályféléket (például nagy fakopáncs), mókusokat. A ritka növények közül érdemes megemlíteni a páfrányfenyőket (Ginkgo biloba).

A Margit-sziget első kertészeti emléke a Domonkos-rendi apácák kolostorkertje, ahol fűszer- és gyógynövényeket is termesztettek. A sziget parkosítását József nádor megbízásából Tost Károly végezte. A nádor mintegy 300 fafaj meghonosítását kezdeményezte a Margit-szigeten, és alcsúti kastélyának parkjában egyaránt, így például ők telepítették először az azóta általánosan elterjedt díszfát, a platánt.  

 Látnivalók a szigeten:

Domonkos rendi kolostor romok, Szent Margit sírja. Minden év január 18-hoz közel eső vasárnapon szabadtéri ünnepi szentmise helyszíne.

 

Palatinus Strandfürdő. 1921-ben nyílt meg, 1937-ben megnagyobbították. Tervezője Janáky István volt. A Palatinus nagymedencéje a második világháború előtt a legnagyobb európai medence volt.

Nemzeti Sportuszoda. 1930-ban nyílt meg a Hajós Alfréd tervei alapján felépült létesítmény. 1937-ben készült el nyitott vízipóló-medencéje.

Víztorony. 1913-ban épült az akkor forradalminak számító vasbeton-technológiával, Zielinski Szilárd tervei szerint.

Kisállatkert

Japán kert

Zenélő kút 

Thermal Hotel Margitsziget

Grand Hotel Margitsziget